2015. 06. 28.Hegyalja.info itt: Hírek
 
 

Giga-harcsát fogott egy tokaji horgász

Újra óriást fogtak a Tiszában. Ezúttal egy tokaji horgász akasztott egy körülbelül 180 centiméter hosszú, 50 kilós halat. Egy hét alatt ez már a második óriás a folyó középső szakaszáról.

Mint arról nemrég a tion.hu beszámolt: hatalmas, 226 cm hosszú és 80 kilogramm súlyú harcsát fogott egy tiszavasvári horgász Tiszalöknél. Vasárnap egy tokaji pecásnak akadt a horgára egy nem sokkal kisebb példány.
Szalai Gábor László wobblerrel fogott harcsája ugyan mérve nem volt, ám mint az a képen is látszik, nem kis példány. A horgász azt mondja, a "vízi szörny" súlya bőven 50 kilogramm felett van, méretét pedig 180 centinél is többre saccolják. 

- A kapás pillanatában még nem sejtettem, hogy ekkora nagy halat sikerült megakasztanom. Nem volt túl erőteljes a kapás sem. Azonban a kezdeti meglepetés után hamar erőteljes védekezésbe kezdett, és komoly küzdelem alakult ki köztünk - mondta el a HegyaljaInfonak a horgász, akinek a harcsát gyorsan, alig fél óra alatt sikerült a csónakba emelnie.

- Igyekeztem keményen fárasztani, végig maximumon terhelve a felszerelésemet. Szerencsére fel voltam készülve a nagy harcsára, és ennek megfelelően kellően erős felszerelést használtam, ennek köszönhető az is hogy szűk fél óra alatt a csónakba került a hal. A fárasztásról egyébként a barátom videofelvételt is készítette, amit természetesen meg is osztok majd a leghíresebb videómegosztó oldalon - tette hozzá Szalai Gábor László.

A halból azonban nem lesz sem halászlé, sem harcsapaprikás. Az óriást a horgász a fotók elkészítése után visszaengedte a Tiszába.

ÉS A VIDEÓ ARRÓL, HOGYAN KELL ÓRIÁS HALAT FOGNI!

 

 
Iratkozz fel Tokaj-Hegyalja legfrissebb híreiért
fashion4
fashion4
fashion4

Sajtóközlemény: Tokaj Város Önkormányzata

A Tokaj Város Önkormányzata által vezetett konzorcium 2017 márciusában nyújtotta be pályázatát az EFOP-1.5.3-16 „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek” című felhívásra. Az EFOP-1.5.3-16-2017-00038 számú, „Humán szolgáltatások fejlesztése a Tokaj – Sárospatak térségben” című támogatási kérelem bruttó 499 925 724 Ft támogatásban részesült, a támogatás formája 100 % vissza nem térítendő támogatás. A forrást az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Bemutatták az idei Tarcal Bort

Másodszorra is elkészült a Tarcal Bor. A furmint-hárslevelű házasításból készített településbor „alapanyagát” tíz pincészet adta össze.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Több mint 50 millió forintnyi bor kalapács alatt

Huszonnégy termelő harminchárom borára lehet licitálni április 21-én, szombaton Tokajban. Az össz kikiáltási ár meghaladja az ötven millió forintot.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Szabadtéri színpad épül Sátoraljaújhelyen

Szabadtéri színpad és szabadidőpark is épül a sátoraljaújhelyi Ungvári pincerendszernél. A „zempléni fővárosban” közösségi, szabadidős tevékenységeknek helyt adó rendezvénytér, vásártér, szabadidő park funkcionális egységei valósulnak meg.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

„Világszínvonalút kell csinálni” – interjú Héjj Dáviddal

Több fejlesztés is indul a tavasszal Tokaj-Hegyalján. A névadó településen elkezdődik sétáló utca rekonstrukciója és a szigeten is építkezni fognak hamarosan. Közben pedig az itt élők is lehetőséget kapnak – egyebek mellett ezekről szólt Héjj Dávid, a Tokaji Borvidéki Fejlesztési Tanács elnöke lapunknak adott interjújában.

 

Címkék: