2015. 04. 22.Hegyalja.info itt: Hírek
 
 

Rock, operett és világzene Tokajban

Nagyprodukciók a Fesztiválkatlanban

Mint arról korábban már hírt adtunk a Tokaji Aszú című operettel indítja a 2015-ös évet a Fesztiválkatlan. A kétezer-ötszáz férőhelyes kőszínház egyelőre kilenc programot közölt, de úgy tudjuk, hogy ennél több, legalább tizenkét nagyrendezvény várható őszig.

Telt nézőtér 2014-ben. Az idei évre is ilyen érdeklődést várnak. Fotó: Erdős József | hegyalja.info

A már ismert programok közt ott van az Experidance tánccsoport Szenvedélyem Velence című előadása, operett gálát ad a 100 Tagú Cigányzenekar és augusztusban bemutatják a Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét is a Budapesti Operettszínház előadásában. A Balkán Fanatik a Rajkó zenekkarar közös koncertre készül, a Budafoki Dohnányi Zenekar pedig a '70-es, '80-as évek rock slágereit adja elő szimfonikus zenekarra átírva Hollerung Gábor vezényletével. A Tokaji Fesztiválkatlan tavalyi nyitóelőadásán a békéscsabai Jókai Színház István a király című rockoperáját mutatták be, a társulat most két felvonásos musicaldarabjában Monte Cristo gróját viszi el a közönségnek.

A jegyértékesítés április 27-én indul a jegy.hu hálózatában.

SZEZONNYITÓ ELŐADÁS 2015. JÚNIUS 6-ÁN (szombat):
Szilágyi László – Eisemann Mihály: Tokaji aszú (operett); a Veszprémi Petőfi Színház előadása, rendező: Szilágyi Tibor

JÚNIUS 14. (vasárnap egész nap):
Family Perfect Day – Sport-, Fitness-, Egészség-, Szépség- és Divatfesztivál, Kiállítás és Vásár

JÚNIUS 20. (szombat):
Rock'n'Roll and Rockabilly Fesztivál

JÚLIUS 4. (szombat):
Experidance: Szenvedélyem Velence

JÚLIUS 11. (szombat):
Operett Gála a 100 Tagú Cigányzenekarral

AUGUSZTUS 6. (csütörtök):
Balkán Fanatik és a Rajkó zenekar közös koncertje

AUGUSZTUS 15. (szombat):
Kálmán Imre: A Csárdáskirálynő; a Budapesti Operettszínház előadása

AUGUSZTUS 21. (péntek):
Budafoki Dohnányi Zenekar: Retro Symphonic Rock – a '70-es, '80-as évek rock slágerei szimfónikus zenekarra átírva; vezényel: Hollerung Gábor

AUGUSZTUS 29. (szombat):
Dumas – Szomor – Pozsgai: Monte Cristo grófja (musical két felvonásban); a Békéscsabai Jókai Színház előadása

Iratkozz fel Tokaj-Hegyalja legfrissebb híreiért
fashion4
fashion4
fashion4

Holnap kezdődik a Kerekdomb Fesztivál

Színházi előadásokkal, könnyű- és komolyzenei programokkal, borpiknikkel és kreatív gyerekprogramokkal indul pénteken a Kerekdomb Fesztivál Tállyán, Tokaj-Hegyalja festői településén.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Elhunyt Emmert György

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt Emmert György, a Fekete Pince és a Palásthy-Emmert Pince borásza.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Wáberer György nevét viseli majd az új sárospataki sportaréna

Több mint egymilliárd forintból nemzetközi kézilabda-mérkőzések lebonyolítására is alkalmas sportaréna épül Sárospatakon, a református kollégium kezelésében lévő Iskolakertben.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Minőség: Így jutott el tíz év alatt a teljes foglalkoztatottságig egy zempléni falu

Mád igazi gasztrofaluvá vált, az év éttermével, a Gusteau Kulináris Élményműhellyel büszkélkedhet, míg boraival nemzetközi sikereket ér el.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Új színfolt a Szerelmi Pincesoron

Szerelmi Pince néven újult meg a központi helyen lévő borház a Szerelmi Pincesoron. Tokajban az Illés Pince és más termelő borait kóstolhatják a vendégek.

 

Címkék: