2017. 05. 22.Hegyalja.info itt: Hírek
 
 

Jánoskáztak Bodrogkeresztúrban

Nepomuki Szent Jánosra emlékeztek Bodrogkeresztúrban. A vértanúhalált halt szent emlékezete Mohácsról lehet ismerős, a Bodrog parton először tisztelegtek előtte.

Nepomuki Szent Jánost a folyók, a hidak, a hajósok, a vízimolnárok, a halászok védőszentjeként valamint a gyónási titok mártírjaként tartják számon. Az 1300-as évek közepén született Csehországban, 1380-ban szentelték pappá kilenc évvel később pedig a prágai érsek kinevezte általános helynökévé nevezték ki. A legenda szerint IV. Vencel cseh és német-római király ölette meg és dobatta a Károly hídról a Moldva folyóba, mert a királyné gyóntatójaként nem volt hajlandó megszegni a gyónási titkot és a féltékeny uralkodó fenyegetőzése ellenére sem árulta el, hogy mit vallott a hűtlenséggel gyanúsított királyné. Szintén a legenda része, hogy még azon az éjszakán a Prága népe csodát látott, hiszen fényesen tündöklő csillagok, azaz jánoskák úszkáltak a vízen.

A jánoskázás eddig leginkább Mohácson volt szokás, ahol a színes kulturális programok mellett a Duna vízén úszó mécsesekkel tisztelegnek a szent előtt. Bodrogkeresztúrban a faluház szervezésében tartották meg hagyományteremtő céllal a programot. Kertész Ferenc római katolikus esperes mondott áldást, majd a lakosokkal és a horgászegyesület tagjaival összefogva helyezték el az égő mécseseket, gyertyákat a Bodrogon.

A képre kattintva galéria nyílik!

Iratkozz fel Tokaj-Hegyalja legfrissebb híreiért
fashion4
fashion4
fashion4

Sajtóközlemény: Tokaj Város Önkormányzata

A Tokaj Város Önkormányzata által vezetett konzorcium 2017 márciusában nyújtotta be pályázatát az EFOP-1.5.3-16 „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek” című felhívásra. Az EFOP-1.5.3-16-2017-00038 számú, „Humán szolgáltatások fejlesztése a Tokaj – Sárospatak térségben” című támogatási kérelem bruttó 499 925 724 Ft támogatásban részesült, a támogatás formája 100 % vissza nem térítendő támogatás. A forrást az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Bemutatták az idei Tarcal Bort

Másodszorra is elkészült a Tarcal Bor. A furmint-hárslevelű házasításból készített településbor „alapanyagát” tíz pincészet adta össze.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Több mint 50 millió forintnyi bor kalapács alatt

Huszonnégy termelő harminchárom borára lehet licitálni április 21-én, szombaton Tokajban. Az össz kikiáltási ár meghaladja az ötven millió forintot.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Szabadtéri színpad épül Sátoraljaújhelyen

Szabadtéri színpad és szabadidőpark is épül a sátoraljaújhelyi Ungvári pincerendszernél. A „zempléni fővárosban” közösségi, szabadidős tevékenységeknek helyt adó rendezvénytér, vásártér, szabadidő park funkcionális egységei valósulnak meg.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

„Világszínvonalút kell csinálni” – interjú Héjj Dáviddal

Több fejlesztés is indul a tavasszal Tokaj-Hegyalján. A névadó településen elkezdődik sétáló utca rekonstrukciója és a szigeten is építkezni fognak hamarosan. Közben pedig az itt élők is lehetőséget kapnak – egyebek mellett ezekről szólt Héjj Dávid, a Tokaji Borvidéki Fejlesztési Tanács elnöke lapunknak adott interjújában.

 

Címkék: