2017. 04. 26.Hegyalja.info itt: Hírek
 
 

Idén már duplázik a Kerekdomb Fesztivál

Nyárindító és nyárzáró rendezvénnyel készülnek Tállyán

A tavalyi sikeres indulás után idén már két alkalommal – júniusban és szeptemberben - várja összművészeti hétvégére látogatóit a gyermekbarát Kerekdomb Fesztivál.

A nyárindító Kerekdomb június 16. és 18. között a nő és a szerelem témája körül forog majd: Lónyay Erzsébet, aki Weöres Sándor kötetét és hősét Psyché-t ihlette, Tállyán élt. A fesztivál neki állít emléket, a rendezvényen bemutatják a Nemzeti Színház Psyché című darabját, Palya Bea pedig felújította és a Kerekdombra szabta Psyché koncertjét. A tállyai fesztivál idén két új helyszínnel bővül: a színházat a Közösségi Házban rendezik be, a hagyományőrzés előtti tisztelgés a Hegyaljai Alkotóházban lesz, ahol a Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesülete mutatkozik be.

„A fesztiválon egyforma hangsúllyal szerepel a kultúra, a sport és a bor. Programkínálatunkban helyet kapnak fiatal költők és írók, tartunk filmvetítést és széles koncertzenei kínálattal készülünk. Azok számára, akik gyerekekkel érkeznek, kreatív programokat szervezünk” – mondta el a Miskolcon tartott sajtótájékoztatón Szabó Réka, a Kerekdomb Fesztivál produkciós menedzsere.

A látogatókat blues és irodalom, gasztronómia és fröccsterasz várja az Oroszlános Borhotelben, könnyűzene a Vincellér Házban, komolyzene a település katolikus templomában. A fesztivál különlegessége, hogy nem építi át, változtatja meg a neki otthont adó, gyönyörű Tokaj-hegyaljai települést: a programok a tállyai parasztházak és nemesi kúriák udvarán kapnak helyet, megmutatva azok szépségét, rímelve a hely miliőjére.

Futás, gyalogtúra, bicikli
A sportos fesztiválozók nyáron és ősszel is félmaratonon tehetik próbára állóképességüket, a kétkerekűeket pedig a dombok várják: júniusban Dűlőbringa futam, szeptemberben Mád-Tállya tekerés lesz, de a kerékpár a zenében is fontos szerepet kap: Gryllus Vilmos a Biciklizős lemez dalaival készül. Aki inkább csak sétálna, annak a Hosszúlépés csapata kínál új, tematikus, a környék izgalmas titkait felfedő gyalogtúrákat.

„A hegyvidék adottságai különleges perspektívába helyezik a sportolás lehetőségét. Úgy állítottuk össze a programkínálatot, hogy a családdal érkezők is megtalálják a számukra legkedvesebb mozgásformát. Egyénileg vagy csoportosan lehet nevezni a félmaratonra, bringafutamot tartunk a bicikli szerelmeseinek és gyerekfutamot az egészen kicsiknek” – magyarázta Hrutka János, válogatott labdarúgó, a fesztivál sportprogramjainak vezetője.

Borok, pincék, piknik
A látogatók gasztronómiában és borban is számíthatnak a fesztiválra: a helyi bortermelők maguk mutatják be tételeiket pincéikben, de különleges borpiknik is lesz: az érdeklődők pontosan azokon a dombokon kóstolhatják meg a borokat, amelyeken a nedűt adó szőlők teremtek.

„A fesztivál alapításakor az volt a célunk, hogy Tállyát újra örökségeihez méltó helyre emeljük, és hogy a széles közönségnek is megmutassuk, milyen kincseket rejt a Tokaji borvidék. Tállyán mindenki megtalálja a számítását, aki minőségi boros- és gasztronómiai élményekre vágyik. A fesztivál ideje alatt nyitva állnak a helyi borospincék, lehetőség lesz a tállyai borok megkóstolására - hordóból és palackból egyaránt. A gasztronómia szerelmeseit izgalmas bor-étel párosításokból álló borvacsorákkal, fröccsterasszal és kockás abroszos, street food ételeket kínáló gasztro-udvarral várjuk” - mondta Márton-Kováts Krisztina, a tállyai Oroszlános Borvendéglő és Borhotel tulajdonosa, a Tállyáért Egyesület alapító tagja.

A kicsiknek is
A gyerekeknek a Maillot kastélyban találnak kreatív elfoglaltságot a szülők. A Hegyaljai Alkotóházban játszóház és mesterségbemutató, a legkisebbeket pedig Ringató várja. Természetesen lesz Kaláka koncert, továbbá a Rutkai Bori Banda és Szalóki Ági is szórakoztatja majd a gyerekeket.

Az őszi Kerekdomb Fesztivál szeptember 8. és 10. között kerül megrendezésre. Akkor többek között a 30Y, a Bohemian Betyars, a Honeybeast, a Zuboly, az Irie Maffia, a Mary Popkids, Herczku Ági és a Banda, A Kutya vacsorája, a Szeder, az Eszter-lánc mesezenekar, Szirtes Edina Mókus, Czutor Zoltán és a Czutorborsók, a Musica Florens, Pribojszki Mátyás, Szász Ferenc és a Random Trip zenészei is gondoskodnak majd a jó hangulatról. Fellép az RS9 Színház, valamint a József Attila Kör, az irodalomfelelős pedig Lackfi János lesz.

Iratkozz fel Tokaj-Hegyalja legfrissebb híreiért
fashion4
fashion4
fashion4

Sajtóközlemény: Tokaj Város Önkormányzata

A Tokaj Város Önkormányzata által vezetett konzorcium 2017 márciusában nyújtotta be pályázatát az EFOP-1.5.3-16 „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek” című felhívásra. Az EFOP-1.5.3-16-2017-00038 számú, „Humán szolgáltatások fejlesztése a Tokaj – Sárospatak térségben” című támogatási kérelem bruttó 499 925 724 Ft támogatásban részesült, a támogatás formája 100 % vissza nem térítendő támogatás. A forrást az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Bemutatták az idei Tarcal Bort

Másodszorra is elkészült a Tarcal Bor. A furmint-hárslevelű házasításból készített településbor „alapanyagát” tíz pincészet adta össze.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Több mint 50 millió forintnyi bor kalapács alatt

Huszonnégy termelő harminchárom borára lehet licitálni április 21-én, szombaton Tokajban. Az össz kikiáltási ár meghaladja az ötven millió forintot.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Szabadtéri színpad épül Sátoraljaújhelyen

Szabadtéri színpad és szabadidőpark is épül a sátoraljaújhelyi Ungvári pincerendszernél. A „zempléni fővárosban” közösségi, szabadidős tevékenységeknek helyt adó rendezvénytér, vásártér, szabadidő park funkcionális egységei valósulnak meg.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

„Világszínvonalút kell csinálni” – interjú Héjj Dáviddal

Több fejlesztés is indul a tavasszal Tokaj-Hegyalján. A névadó településen elkezdődik sétáló utca rekonstrukciója és a szigeten is építkezni fognak hamarosan. Közben pedig az itt élők is lehetőséget kapnak – egyebek mellett ezekről szólt Héjj Dávid, a Tokaji Borvidéki Fejlesztési Tanács elnöke lapunknak adott interjújában.

 

Címkék: