2016. 11. 19.Hegyalja.info itt: Hírek
 
 

Szobrot kapott Tarcal névadója

Turzul vezér bronzszobra őrzi a legendát

Életnagyságú, sőt annál valamivel nagyobb szobrot emeltek Tarcal névadójának tiszteletére. A hegyaljai település két év alatt két alkotással is gyarapodott.

A legenda szerint Árpád vezér küldte Turzult (azaz Tarcalt) két másik vitézzel, Onddal és Ketellel erre a vidékre, hogy derítsék fel a környéket. A Bodrog mellett vágtázva vették észre a síkból kimagasló hegyet és versenyt rendeztek, hogy ki ér fel hamarabb a tetejére. A leggyorsabb az volt, akinek nevét ma is viseli a település. A hegy tetején levágtak egy kövér lovat, nagy lakomát csaptak Árpád pedig később neki adományozta a területet.

A történet még ma is elevenen él a hegyaljai településen, a vitéznek azonban eddig nem állítottak emléket. Most a Nemzeti Kulturális Alap közel hét millió forintos támogatásából Makoldi Sándor Gyula tokaji szobrászművész készítette el Tarcal egész alakos bronzszobrát.
A település polgármestere Butta László az avatóünnepségen elmondta, büszkék rá hogy sikerült ezt „a régi adósságot” megvalósítani és méltó módon tisztelegni az ősök előtt.

Tarcalon nem ez az egyetlen friss látványosság, a vállalkozói adományozásból felállított 8,5 méter magas Áldó Krisztus szobrot tavaly adták át. Előtte viszont nem igazán készültek köztéri alkotások, legutóbb 1927-ben avattak ott I. Világháborús emlékművet.

Iratkozz fel Tokaj-Hegyalja legfrissebb híreiért
fashion4
fashion4
fashion4

Sajtóközlemény: Tokaj Város Önkormányzata

A Tokaj Város Önkormányzata által vezetett konzorcium 2017 márciusában nyújtotta be pályázatát az EFOP-1.5.3-16 „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek” című felhívásra. Az EFOP-1.5.3-16-2017-00038 számú, „Humán szolgáltatások fejlesztése a Tokaj – Sárospatak térségben” című támogatási kérelem bruttó 499 925 724 Ft támogatásban részesült, a támogatás formája 100 % vissza nem térítendő támogatás. A forrást az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Bemutatták az idei Tarcal Bort

Másodszorra is elkészült a Tarcal Bor. A furmint-hárslevelű házasításból készített településbor „alapanyagát” tíz pincészet adta össze.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Több mint 50 millió forintnyi bor kalapács alatt

Huszonnégy termelő harminchárom borára lehet licitálni április 21-én, szombaton Tokajban. Az össz kikiáltási ár meghaladja az ötven millió forintot.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Szabadtéri színpad épül Sátoraljaújhelyen

Szabadtéri színpad és szabadidőpark is épül a sátoraljaújhelyi Ungvári pincerendszernél. A „zempléni fővárosban” közösségi, szabadidős tevékenységeknek helyt adó rendezvénytér, vásártér, szabadidő park funkcionális egységei valósulnak meg.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

„Világszínvonalút kell csinálni” – interjú Héjj Dáviddal

Több fejlesztés is indul a tavasszal Tokaj-Hegyalján. A névadó településen elkezdődik sétáló utca rekonstrukciója és a szigeten is építkezni fognak hamarosan. Közben pedig az itt élők is lehetőséget kapnak – egyebek mellett ezekről szólt Héjj Dávid, a Tokaji Borvidéki Fejlesztési Tanács elnöke lapunknak adott interjújában.

 

Címkék: