2016. 09. 26.Hegyalja.info itt: Hírek
 
 

Héjj Dávid: „…ne olyan minőséget találjanak a Tokaj név mellett, ami inkább taszító, mint vonzó”

A turisztikai és infrastrukturális fejlesztésektől a minőségig - Interjú a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács elnökével

Egyre inkább az aktív turizmus kerül előtérbe Tokaj-Hegyalján, legalábbis a fejlesztések erre utalnak. Ez végre arra a problémára is megoldást jelenthet, amivel a térség régóta küzd: egy-két napnál többet nem tud eltölteni itt a turista. A Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács vezetője szerint fontos, hogy a helyben élők is tegyenek ezért és saját boldogulásukért is, amire egyre több pozitív példa van szerencsére. Hegyalja pedig nem csak a borról szól, tudni kell mást is adni mellé. Héjj Dáviddal készült interjúnk a turisztika és a fejlesztések mellett a fiatalok megtartásáról, a meglévő lehetőségek kihasználásról és az itt élők mindennapjait érintő problémákról is szól.

interjú: Erdős József | hegyalja.info

Héjj Dávid a Tokaji Borvidéki Emlékpark második szobrának avatóján.

A tavasszal készült interjúnkban érintettük a turisztikát, amelynek része volt a kerékpáros fejlesztés is. Ez mára konkretizálódni látszik és Hegyalján már hallani arról, hogy megépül a Tokaji-hegyet megkerülő kerékpárút, sőt már hálózat fejlesztésről is beszélnek.
- Jelenleg több projekt fut párhuzamosan, amelyek összehangolása a Fejlesztési Tanács feladata, együttműködve a térség országgyűlési képviselőivel, illetve polgármestereivel. Az elmúlt időszak egyértelműen azt mutatja, hogy a kerékpáros turizmussal kapcsolatban egyre nagyobb az érdeklődés Tokaj-Hegyalján is. Egy döntően alföldi, sík országban a dombos viszonylat kicsit furcsa lehet. Sokan azt gondolhatják, hogy ez egy sokkal nehezebb terep, mintha az Alföldön vagy akár a Balatonon kerékpároznánk. Pedig az e-biciklik és a mindenféle rásegítős technikai kerékpárok megjelenésével nem kizárólag a sportemberek, hanem a biciklitúrázók számára is vonzó lehet a magasabban fekvő pontok elérése. Jelen pillanatban viszont Tokaj-Hegyalján kiépített kerékpárutat valójában csak Sárospatak és Sátoraljaújhely közötti szakaszon találunk. Igaz, épül a Nyíregyházát Tokajjal összekötő szakasz, ami legkésőbb jövő tavaszra fog elkészülni.
A fejlesztést tekintve, a Nyíregyháza-Tokaj szakasz folytatásában kell gondolkodni minden irányban. Első lépésben azt látom reálisnak, ha a Tokajt, Bodrogkeresztúrt és Tarcalt a Tokaji-hegyet megkerülve kötjük össze Szerencs-Mád, illetve Sárospatak-Sátoraljaújhely felé vezető leágazásokkal, összekapcsolva a meglévő dűlőutakkal. Ezek egy ésszerű, végigegyeztetett, biztonsági szempontból leellenőrzött, táblás rendszerrel is bevonhatóak. A következő öt-nyolc évben kell gondolkodnunk, mert ebben nagyon nagy lehetőség van. Kassa irányából és már a magyar területeken is egyre több biciklis út épül a határon átnyúló együttműködési programokban. Fontosnak tartom, hogy ezeket a jelenleg csomópontok nélküli fejlesztéseket hálózattá alakítsuk. De hogy nagyobb távlatokban gondolkodjak, Tokaj-Hegyalja huszonhét településén túl, érdemes nagyobb rendszerben gondolkodni, ami akár Regéctől Füzérig terjedhet.

Ha már az aktív kikapcsolódásról beszélt, akkor a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek is van egy projektje, ami a vízi megállóhelyeket fejlesztené. Úgy látszik, hogy egyre erőteljesebben jelenik meg ez a vonal Hegyalján is.
- A XXI. században egyre nagyobb az igény az aktívan eltöltött pihenésre. Ezt a beszélgetést, Tokajban folytatjuk, alig pár méterre a Tisza és a Bodrog találkozásától. Ezeket a folyókat sem használjuk ki úgy, ahogy lehetne. A vízitúrázóktól vagy a néhány motorcsónakostól eltekintve, mind a turisták, mind a helyiek tekintetében is kiaknázatlan a terület. Nincsenek olyan lehetőségek, ahol az emberek élő kapcsolatban lehetnének a Bodroggal és a Tiszával. Pedig ez egy hihetetlen potenciál, működhet akár párhuzamosan a kerékpáros fejlesztésekkel.
Olyan ötletek kezdenek megfogalmazódni, amelyeket öt-nyolc évvel ezelőtt még csak el sem tudtunk képzelni. Ha akkor megkérdeztünk volna valakit Tokaj-Hegyalja turizmusának fejlesztéséről, akkor az első öt helyen például a biciklis lehetőségek nem is biztos, hogy szerepeltek volna. Ehhez adott az a nagy lehetőség, amely komoly uniós és hazai források lehívását teszi lehetővé. Ezekre alapozva jelentős lépéseket tudunk tenni, azért hogy reális időn belül Tokajtól akár Abaújszántóig biciklis út vezessen.

Eddig főként a borra alapoztak, ehhez jöhet akkor az aktív turizmus. Elég ez így?
- Olyan helyiekkel beszélgetve, akik a turizmusból próbálnak megélni, kiderült: az a nagy probléma, hogy nem annyi időt töltenek el a turisták Tokaj-Hegyalján, amennyi lehetséges volna.. De amíg nem tudunk nekik programokat adni, amíg nem tudjuk őket idekötni, addig csak egy-két napot fognak maradni. Gondolkodunk azon, hogy mi az a nagyobb attrakció, amely az egész térséget vonzóbbá tenné. A huszonhét település összehangolása nem egyszerű, de egy nagy attrakció mögé mind a vezetők, mind az ott élők be tudnának állni. Ennek egyfelől ők is haszonélvezői lehetnének, másrészt pedig a leágazásából több lehetőséget tudna teremteni azok számára is, akik turizmusból, gasztronómiából akarnak boldogulni. És itt jutunk el a területfejlesztés fontosságához, mivel addig hiába beszélünk kerékpárútról, aktív turizmusról, amíg az idelátogató vendégek nem kapják meg azt a szolgáltatási színvonalat, amire vágynak.
A Kormány és a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács abban tud segíteni, hogy a nagy infrastrukturális beruházások „becsatornázását” elősegíti Tokaj-Hegyalján. Épüljön minél több út és járda, legyenek felújítva a belterületi utak és a világörökség meghatározó épületei. Minél több olyan műemléket építsünk vagy újítsunk föl, amely becsalogathatja a turistákat. De ez után jön a civil kurázsi: a helyi vállalkozók és ötleteik. Már így is rengeteg értékes kezdeményezés van, a helyi honlapokat nézegetve számtalan apró vállalkozás kerül elő időről időre, amit az itt élők sem biztos, hogy ismernek. Aki pedig idelátogat, az szinte biztos, hogy nem tud róla és elmegy mellette. Közös célunk, hogy amikor idejönnek az emberek, akkor ne egy letűnt kor utolsó bástyájával találkozzanak, ne olyan minőséget találjanak a Tokaj név mellett, ami inkább taszító, mint vonzó. Mutassuk meg, hogy van egy a fiatal, lelkes közössége Tokaj-Hegyaljának, amely szorgalmasan építkezve, pazar minőségű termékek széles kínálatát tudja felmutatni, legyen szó akár borról, lekvárról, szörpről, sajtról vagy kávéról. A beltartalomban kell egy sokkal aktívabb helyi szerepvállalás, amelynek nehézségei és anyagi gátjai is vannak. A polgármesterekkel rendszeresen egyeztetek és ötleteket adok arra vonatkozóan, hogyan lehetne segíteni az induló vállalkozásokat. Mindig arra panaszkodunk, hogy elmennek a fiatalok és elöregedőben vannak a települések. A lakosság a munkalehetőség reményében elmegy, jó esetben csak Miskolcig, Nyíregyházáig vagy Szerencsig. Ha nem teremtünk a kisebb településeken, mondjuk Olaszliszkán, Sárazsadányban, Szegilongon vagy éppen Tokajban számukra lehetőséget, akkor ez így is marad. Segítenünk kell a fiatalokat, akár helyi adómentességgel, akár önkormányzati tulajdonú ingatlanok olcsóbb bérleti díjával, bármivel.
A kezdeményezéseket és lehetőségeket most kell kihasználni, mert most van jó lehetősége Tokaj-Hegyaljának, ami iránt láthatóan növekszik az érdeklődés is. Ha idén nyáron Tokajban sétált valaki, sokkal több turistát láthatott, mint egy-két éve. De ha őket nem tudjuk itt tartani és nem tudjuk velük megszerettetni Tokaj-Hegyalját, nem kapnak többet „egy jó élménytől”, akkor nem fognak visszajönni többet. Nem viszik jó hírét a borvidéknek. A modern világban, amikor az interneten értékelünk dolgokat, akkor mindez leegyszerűsödik és redukálódik. Ha az ember egy utazást keres magának, akkor azt nézi, hogy a többi vendég hány pontra értékelte az adott helyet.

Pedig nagyon jó kezdeményezések vannak, elég, ha megnézzük azt, hogy augusztustól októberig milyen rendezvényeket hívnak életre a különböző településeken. És itt már nem csak egy-két településről, hanem egyre többről beszélünk. Ezek a kultúra különböző ágaival foglalkoznak, így mindenki megtalálhatja a számára érdekes eseményt. Elég csak arra gondolni, hogy egy-egy nyári előadáson Tokajban milyen tömeg hömpölygött be a Fesztiválkatlanba. A kérdés most már csak az, hogy ezek a vendégek itt is maradnak-e? Vagy csak eljönnek, és szolgáltatás hiányában az előadás után hazamennek. Olyan előadásokról van szó egyébként, amiért mások Budapestre utaznak. Mindezt egy olyan közegben – budapestiként ezt mondhatom talán – amivel a főváros nyáron nem tud versenyezni. De nem tudunk mellé tenni jelenleg minőségi szolgáltatást. Egy vendég számára lehetőséget kell teremteni arra, hogy ha megnéz egy darabot vagy meghallgatja mondjuk Koncz Zsuzsa koncertjét elkölthessen egy kellemes vacsorát a környéken. Ha kétezer-ötszáz nézőből csak kétszáz marad itt vacsorázni vagy ül be egy borbárba és fogyaszt el egy-két pohár bort, az már nagy lökést tud adni nem csak egy településnek, hanem egész Hegyaljának. Szálláshelyekre, éttermekre, borbárokra van szükség. Reméljük, hogy sok vállalkozó kedvű helyi- illetve a hely iránt elfogultságot érző ember lát majd benne fantáziát és vállalja, hogy befektessen itt a magánvagyonából.

Ha már a fiatalok megtartását is érintettük, akkor jó példa Mád, ahol a Furmint Ünnepen egy remek kezdeményezés szemtanúi lehettek az oda látogatók. Régi, mára már szinte teljesen eltűnt szakmákat mutattak be. A látványosságon túl azonban ennél több is lehet ebben. Projektötlet szinten már elhangzott, hogy az erre fogékony fiatalok szakmát kaphatnának, ami, amellett hogy valós tevékenységet is végez, érdekes lehet egy ide látogató számára is?
- Szerintem mindenképpen. Ahogy hallottam nagyon sokan voltak például a borbélynál a Furmint Ünnepen. Ez megint csak azt mutatja, hogy megvan a tehetség a borvidéki fiatalokban, jelen esetben egy szerencsi fiatal borbély személyében, akit valószínűleg Tokaj-Hegyalján sem sokan ismernek. Példaértékűnek tartom, hogy egy ilyen rendezvényen olyan lehetőséget kapnak a fiatalok, ahol bemutathatják saját mesterségüket és tudásukat. És ez nem versenyképtelen tudás, egy szerencsi borbély tud versenyezni egy budapesti borbéllyal, csak meg kell neki adni a lehetőséget. De ugyanez igaz a sajtkészítőre, a kádárra, bárkire. A lehetőséget kell megteremteni.
A tokaji főutcán néhány elhagyott ingatlan kapcsán szoktam polgármester úrral beszélgetni arról, hogy ezeket milyen módon lehetne megtölteni élettel. Egy jó pékség, egy cukrászda, bármi, ami ötletes. Mert nagyon fontos a bor, de mellé a nap többi részében, is kell tudni adni valamit. Érdemes megnézni például a Tokaj főutcáján található népszerű kávézót, amely teltházzal működik. Persze vannak gonosz hangok, melyek szerint „azért mert nincs más”. Pedig valójában azt láthatjuk, hogy a bor mellett egyéb kulináris értékek – így például a jó kávé – megjelennek Tokajban. Ezekre mind nagyon büszkének kell lennünk, és minden ilyen kicsi, helyi kezdeményezést támogatni kell.
A Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács feladata, hogy egy keretrendszert és ötleteket biztosítson Tokaj-Hegyalja számára és segítse a helyieket a hazai és Európai Uniós pályázati rendszer útvesztőiben való eligazodásban.
Mindenkit, aki vállalkozna, arra buzdítok,– ahogy azt a korábbi interjúban is mondtam – hogy próbálja meg a legkisebb Európai Uniós támogatást is igénybe venni, mert egy ötven százalékos támogatási intenzitás mellett ezek nagyon jól tudnak működni. De tisztességes munkával fel lehet építeni egy olyan egzisztenciát, mellyel az ember boldogulni tud itthon.
Mindig azon panaszkodunk, hogy a fiatalok elmennek. Ebben részükről is nagyon sok lemondás van, hiszen itt kell hagyni a szülőket, a családot, a barátokat. Hiszem, hogyha olyan lehetőséget tudunk teremteni számukra, amelynek segítségével helyben tudnak boldogulni, akkor maradni fognak. Nem fognak annyit keresni, mint egy ausztriai hűttében, de tévedés azt hinni, hogy egy fiatal csak akkor marad itt, ha három-ötezer eurónak megfelelő összeget kereshet itthon. Nem! Ha egy tisztességes lehetőséget kap, ahol saját maga ura, tud vállalkozni, akkor itthon marad. Akár kevesebb nyereséggel is. A mi dolgunk, hogy segítsünk megteremteni ennek a lehetőségét.

Prácser Miklós a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke és Héjj Dávid a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács elnöke.  Fotók: Erdős József | hegyalja.info

A közösségi infrastruktúrát részben érintettük. Viszont a kisebb borászok segítése már korábban is téma volt. Hol tart ez?
- Az államigazgatás malmai nem őrölnek minden esetben olyan gyorsan, mint ahogy azt mi szeretnénk. Egyeztettem a hegyközség elnökével, és tudom, hogy a tervezett forrás egy része már rendelkezésre áll. A Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács mindenben együttműködik a hegyközséggel és segíti munkáját. Itt egy dedikált forrásról van szó, aminek segítségével úgy gondolom, hogy azokat a kistermelőket sikerül helyzetbe hozunk, akiknek eddig problémát jelentett az állandó elvárás, hogy minőségi szőlőtermelést és borkészítést folytassanak, viszont gépek, eszközök hiányában ezt eddig nem tudták megvalósítani. Nagyon bízom benne, hogy ennek a programnak a kiteljesedésével lehetőségük lesz a támogatási forrásból jobb minőségű szőlőt termelni és azt magasabb áron eladni. Ezzel az ő boldogulásukat, mindennapi életüket tudjuk könnyebbé tenni. A tokaji bor pedig ezáltal nagy mennyiségben is a minőséget tudja képviselni.

A turizmus és a fejlesztések mellett a települések is kapnak támogatást. 1 milliárd forintról hallottam, amit év végéig megkapnak.
- 2013 végén volt egy kormányhatározat, ami arról rendelkezett, hogy Tokaj-Hegyalja települései összesen öt milliárd forint hazai forrásban részesülnek. Ebből volt már egy másfél milliárdos csomag 2013-ban, abból nagyon fontos fejlesztések, kisberuházások valósultak meg. Sokan próbáltak parkokat kialakítani, közterületeket szebbé tenni. Most ennek a második üteme érkezett el, amivel elérjük a két és fél milliárd forintos támogatást, tehát a rendelkezés teljes összegének felét. A huszonhét önkormányzat hosszú egyeztetéseket követően döntött arról, hogy mire szeretné felhasználni a forrást.
Sokszor éri kritika a helyi vezetőket, hogy fontos ugyan az is, hogy parkokat létesítenek és ingatlanokat újítanak fel, de prioritást kellene élveznie az utak felújításának. Én azt láttam, hogy a jelenlegi egy milliárd forint körülbelül a fele, az út- és járdafelújítások fő forrása. S bár azt gondoljuk, hogy ez nincs összefüggésben a turizmussal, mégis van! Mert nem mindegy az, ha az idelátogató, akár magyar, akár külföldi, megérkezik és egyből a gumishoz megy, mert defektet kapott a rossz utakon. Miért ne haladhatna olyan úton, amelyik bárhol Nyugat-Európában megállná a helyét? Persze ez egy ördögi kör, aminek sosem lehet a végére érni. De, ha tudunk ilyen támogatásokat adni a hegyaljai településeknek, az nagyon hasznos lehet. Nem beszélve arról, hogy - megint csak egy sok időt Tokaj-Hegyalján töltő budapestiként - azt látom, ez a helyiek számára is nagyon fontos.
A 37-es útnál történt jó néhány fejlesztés, a 38-asnak is volt olyan szakasza, amit felújítottak, jövőre pedig folytatódnak a két-három számjegyű utak felújításai is. A belterületi utakra viszont nagyon régóta nem jutott pénz. Itt több önkormányzat által megvalósuló 50-70 millió forintos egyéni fejlesztésről van szó, ami a helyi lakosságnak legalább annyira fontos lesz, mint az idelátogató turistáknak.

Iratkozz fel Tokaj-Hegyalja legfrissebb híreiért
fashion4
fashion4
fashion4

Bemutatták az idei Tarcal Bort

Másodszorra is elkészült a Tarcal Bor. A furmint-hárslevelű házasításból készített településbor „alapanyagát” tíz pincészet adta össze.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Több mint 50 millió forintnyi bor kalapács alatt

Huszonnégy termelő harminchárom borára lehet licitálni április 21-én, szombaton Tokajban. Az össz kikiáltási ár meghaladja az ötven millió forintot.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Szabadtéri színpad épül Sátoraljaújhelyen

Szabadtéri színpad és szabadidőpark is épül a sátoraljaújhelyi Ungvári pincerendszernél. A „zempléni fővárosban” közösségi, szabadidős tevékenységeknek helyt adó rendezvénytér, vásártér, szabadidő park funkcionális egységei valósulnak meg.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

„Világszínvonalút kell csinálni” – interjú Héjj Dáviddal

Több fejlesztés is indul a tavasszal Tokaj-Hegyalján. A névadó településen elkezdődik sétáló utca rekonstrukciója és a szigeten is építkezni fognak hamarosan. Közben pedig az itt élők is lehetőséget kapnak – egyebek mellett ezekről szólt Héjj Dávid, a Tokaji Borvidéki Fejlesztési Tanács elnöke lapunknak adott interjújában.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Történelmi pincét vásárolhat Tokajban

Belvároshoz közeli, akár tovább bővíthető pincének keresnek új tulajdonost. 

 

Címkék: