2016. 06. 22.Hegyalja.info itt: Hírek
 
 

iMádtuk a Jó éjszakát…

Mádot nem nehéz megszeretni, pláne ha olyan rendezvényeket állítanak össze, mint a Jó éjszakát! Arról, hogy tavaly mennyire jól éreztük magunkat itt már írtunk, de az idén sem lehet okunk panaszra.

A helyszínek száma jelentősen megnőtt, 29 borászatban, étteremben, templomban vagy éppen közösségi helyen várták a vendégeket. Persze a foci EB aktuális magyar meccsét is beépítették a programba, de számos más érdekességgel és látnivalóval is készültek Mádon.
A Jó éjszakát Mád valójában már egy teljes napos rendezvény volt, így reggel és napközben is akadt bőven érdekesség és kóstolnivaló. A Hotel Botrytis udvarán remek családias hangulatú koncertet adott reggel tíztől a Kaláka Együttes. A 47 éve megalakult zenekar a szokott kedvességgel és profizmussal fogadta az érdeklődőket, így a közönség soraiban a legkisebbektől a nagyszülőkig sokan jelen voltak.

A helyi sajtműhelyben a szokott sajtkínálat mellett grillsajtok és -húsok, rétes és mézeskalács várta a látogatókat, valamint az Ízes Örömest Lekvárium vezetője, Pásztor Kriszta kínálta a szörpöket, lekvárokat. A kicsinek játszóudvart alakítottak ki a kertben, ahol a pihenni vágyó nagyok is megtalálták a helyüket.

Az „Y generációs” borkóstolás is különleges eleme volt a napnak. A lendületes és változatos sétáló kóstolón 6 ifjú borász mutatkozott be Tokaj- Hegyalja különböző településeiről 12 féle, más és más dűlőről készült borral. A Zsirai Pincészet szervezésében tartott programon a házigazda mellett Dávid Rémusz Erdőbényéről (Budaházy-Fekete Kúria Borászat), Homoky Dorka Tállyáról (Homoky Pinceszet), Kvaszinger Laci Olaszliszkáról (Kvaszinger Borászat), Varkoly Ádám Szerencsről (Árpád-hegy Pince), Vincze Tomi Sárospatakról kóstoltatott.
A Mádi Rabbiház Fűszeres Eszter előadását hallgathattuk meg „A kóser asztaltól a kóser ágyig” címmel. A tartalmas, lendületes és nagyon közvetlen bemutató a zsidóság mindennapjairól szólt, az előadás során a zsidók felszerelési tárgyairól, étkezési szokásairól, mindennapi tevékenységeiről valamint a házasélet titkairól rántotta le a leplet és képekkel és videóbemutatóval is alátámasztotta azokat.

A Barta Pince udvarán Pátkai Rozina lépett fel, s akik EB meccs helyett őt választották nem csalódtak. Az egy szál gitárral kísért énekesnő lágy hangulatú előadása, az udvar hűvös árnyéka s a borok marasztaltak mindenkit.
Őket a programban a Művelődési Ház színpadán Udvaros Dorottya követte. A művésznő saját műsorát adta elő, a személyes hangvételű darab elég intim hangulatban telt. Udvaros Dorottya saját életéből mesélt történeteket és ezekhez rendelt dalokat. Olyanokat, amelyeket már hallhattunk valamely szerepéből, de olyat is, amelyeket szeretett volna előadni, de a sors eddig úgy hozta, hogy nem volt rá alkalma. Most eljött az idő és a zongorakísérettel bemutatott dalokhoz, történetekhez.

Mádon a borok, koncertek és meccsek mellett a gasztronómia is előtérbe került. A Percze Élményközpont tépett kecskés pitája és desszertjei, a de Mádi Kúria és az Első Mádi borház is olyan olyan élményeket ígért és váltott be, ahol mindenki megtalálta a keresett ízeket. Mi a Bihari Pince udvarán KicsiZso ételeit kóstoltuk, aki vaddisznó oldalast és vaddisznó burgert kínált nekünk smokerjéből.

Eközben a Budaházy Pincészet udvarán már a Kelemen Kabátban csapott a húrok és dobok közé. A meccsmentes időszak előcsalogatta az addig a televíziók és kivetítők előtt szurkolókat is, akik újra „gyerekek maradhattak” erre a másfél órára.

Számunkra a Tokaj Classic kihagyhatatlan, ha Mádra megyünk. Ott nyitott pincével és a már hagyományosan kiváló borokkal várták a vendégeket. A programok közt így jól esett megpihenni és visszagondolni arra, hogy nemrégiben milyen jót beszélgettünk a pincészet tulajdonosával arról, hogy milyen különleges körülmények közt került Hegyaljára és indított borászatot.

Az est nekünk a Royal udvarán ért véget. Ferenczi György és a Rackajam különleges vendége a fesztiváloknak, a remek hangulatú koncert tökéletesen megkoronázta ezt a mádi napot és éjszakát.

Iratkozz fel Tokaj-Hegyalja legfrissebb híreiért
fashion4
fashion4
fashion4

Bemutatták az idei Tarcal Bort

Másodszorra is elkészült a Tarcal Bor. A furmint-hárslevelű házasításból készített településbor „alapanyagát” tíz pincészet adta össze.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Több mint 50 millió forintnyi bor kalapács alatt

Huszonnégy termelő harminchárom borára lehet licitálni április 21-én, szombaton Tokajban. Az össz kikiáltási ár meghaladja az ötven millió forintot.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Szabadtéri színpad épül Sátoraljaújhelyen

Szabadtéri színpad és szabadidőpark is épül a sátoraljaújhelyi Ungvári pincerendszernél. A „zempléni fővárosban” közösségi, szabadidős tevékenységeknek helyt adó rendezvénytér, vásártér, szabadidő park funkcionális egységei valósulnak meg.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

„Világszínvonalút kell csinálni” – interjú Héjj Dáviddal

Több fejlesztés is indul a tavasszal Tokaj-Hegyalján. A névadó településen elkezdődik sétáló utca rekonstrukciója és a szigeten is építkezni fognak hamarosan. Közben pedig az itt élők is lehetőséget kapnak – egyebek mellett ezekről szólt Héjj Dávid, a Tokaji Borvidéki Fejlesztési Tanács elnöke lapunknak adott interjújában.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Történelmi pincét vásárolhat Tokajban

Belvároshoz közeli, akár tovább bővíthető pincének keresnek új tulajdonost. 

 

Címkék: