2016. 04. 14.Hegyalja.info itt: Hírek
 
 

Tokaj Classic: Borok megkomponálva

„...egyedül a Tokaji az, aminek párja nincs”

A történet kezdete akár egy mese eleje is lehetne. Egy komolyzenész, aki a világ legtöbb pontján megfordult borászatot hoz létre. Pusztán csak azért, mert szereti a bort. És Tokaj-Hegyalján teszi ezt, annak ellenére hogy a gyökerei Pécsett vannak. Az első ember, akivel itt találkozott Szepsy István volt majd megalapította a Tokaj Classic borászatot. Azóta a legrangosabb versenyekről hozzák el az elismeréseket, pedig Bruhács András azért hozta létre borászatát, mert így tudja mi van abban a palackban, amit megiszik.

interjú: Erdős József | fotók: Csáki Szilárd | HegyaljaInfo

Biztosan sokan kérdezték már Öntől: Hogyan alakul ki a gondolat, hogy egy zeneművész a borkészítésbe fog? S mindezt Mádon, ahová előtte semmi kötődése nem volt.
- Tokaj-Hegyaljához nem volt ugyan kötődésem, de apám pécsi borászatában gyerekként már besegítettem. Kis területen gazdálkodott Pécs határában, így megismertem a szakma fogásait. Sosem tanultam ezt, de gyakorlatot bőven szereztem akkoriban.
Zenei pályafutásom alatt többnyire operákban játszottam és egy olyan darabot sem ismerek, amiben ne lenne valamilyen bordicsőítő ének vagy megjegyzés. Az operák mindig a bor mámoráról, élményéről is szólnak, ezeket esténként végighallgatva egyre erősebb volt a gondolat, hogy én is ezzel akarok foglalkozni. Turnézó zenészként sokfelé jártam a világban, ahol a szabadidőnket a múzeumok látogatása mellett borászatokban töltöttük.
A hosszú évek alatt rájöttem, hogy milyen módon készítenek borokat. Kicsit gyanakvó is lettem és azt gondoltam, hogy a modern, már-már ipari jellegű borkészítés nem az, amit én keresek. Ha én megveszek egy palack bort, legyen az a világ bármelyik pontjáról való, akkor nem tudom mi van benne. De vonatkozik ez az összes élelmiszerre is, így a kenyérre is. Nem tudjuk mit eszünk meg, csak akkor ha az magunk sütjük. Így van ez a borral is: csak akkor tudom, hogy mi van a benne, ha én magam készítettem.

Pécsi kötődés, világjárás. Hogyan kötött ki Tokaj-Hegyalján?
- Ismerve és tanulmányozva a bor világát, termelési és kereskedelmi körülményeit azzal a tudattal, hogy külföldre akarunk bort szállítani hittem abban, hogy a magyar boroknak nagy pályafutása lesz. Sok hendikeppel kell megküzdenie a magyar bornak külföldön és egyedül a Tokaji az, aminek párja nincs. Senki nem tudja utánozni és személy szerint én is a legnemesebb italnak tartom, ami szőlőből készülhet. Ezért jöttem 1993-ban Tokaj-hegyaljai tanulmányútra a bátyámmal. Az első ember, akivel itt találkoztam az Szepsy István volt. Kint metszett március közepén a Király-dűlőben és amikor hallotta, hogy érdeklődők bor és az aszú iránt, akkor otthagyta a metszőollót a tőkén, eljött velem a pincéjébe és megmutatta az összes borát. Amikor végigkóstoltam akkor, rájöttem: életemben ez az egyetlen olyan alkalom, hogy a tokaji miliőbe bekapcsolódjak.

Mennyire volt nehéz akkor Tokajival kereskedni külföldön?
- Nem gyerekjáték külföldön borral kereskedni, de ez mindenre igaz. A túlkínálat nagy, egyre jobban nő így egyre nehezebb a feladat. De az is igaz, hogy a Tokajit szinte jobban ismerik az országhatáron túl, mint itthon. A több száz éves tokaji hagyomány ismert külföldön, és mint Puskás Öcsit valóban mindenütt ismerik a világon. Tokaj olyan nagy hírnév, hogy évszázadok is kevesek lennének ahhoz, hogy ez eltűnjön. Az is igaz, hogy nem sokan kóstoltak még belőle, különösen a fiatalabb generáció tagjai közül, nem tudják hogy miről van szó. De ez a mi nagy feladatunk, az hogy terjesszük. Mert minél többen tudják megkóstolni azt, ami itt terem és készül, annál nagyobb az esély a sikeres eladásra.
 

„Muszáj olyan száraz bort készíteni, ami különleges tud lenni.”

Tokaj a nevét édes borral alapozta meg. Az első időkben Önök is inkább ezt a fajtát preferálták. Viszont az utóbbi időszakban a száraz vonal is egyre erősebb. Milyen esélyt lát a száraz Tokajinak?
- Muszáj, hogy jó esélye legyen, mert szükség van erre a piacra. Csak édes bort eladni és abból megélni nagyon nehéz. Azt látni kell, hogy hogy az édes bor fogyasztása visszaesőben van és ez nem csak Tokajra, hanem a francia Sauternes-re vagy a portóira is igaz. A fogyasztói társadalmi réteg megváltozott, az öregek már kihalóban vannak, a fiatalokat pedig rá kell szoktatni a borra. De száraz borra azért is szükség van, mert nem tudunk minden évben csak édes bort készíteni. Egy kis pincészetnél talán megoldható, de borvidéki szintre nézve már nem.
Muszáj olyan száraz bort készíteni, ami különleges tud lenni. A világon nincs még egy olyan terület, mint Tokaj-Hegyalja. Nincs könnyű dolga a borászoknak, mert a száraz Tokaji előtt sok az akadály. Még nincs kijárt út arra, hogy milyen az igazi tokaji furmint, ezen még mindenki dolgozik a saját berkeiben. Vannak iránymutató száraz furmintok, de az nagy nehézség az, hogy a későn érőn fajta és az évjáratok is nagyon különböznek egymástól. Azt nehéz a világ felé eladni és megmagyarázni, hogy miért másabb mondjuk a 2014-es furmint mint az egy évvel korábbi. Dramatikus különbség lehet köztük, ez nem segíti a piacot. Valahogy meg kell találni azt az utat, hogy mennyiségben és minőségben, irányban és ízekben is egy olyan különlegességet tudjunk produkálni, amire a világ majd felfigyel.

A Tokaj Classicnak számos díjnyertes bora van. Már a kezdetek óta a magas minőségre törekedtek?
- A magas minőség felé törekszünk és ez nem csak az aszúra igaz. A cuvéeknél vagy a száraz boroknál is mindig a legjobbra törekszünk. Nem célunk, hogy csináljunk egy piackutatást és a kereslethez igazítjuk a bortechnológiát. Mi a termésből hozzuk ki a legjobbat, aztán az, hogy ennek milyen piaca van az mindig a jövő kérdése.
De ezt nem úgy kell elképzelni, hogy csak hatputtonyos aszút vagy eszenciát készítünk. Alacsonyabb puttonyszámú aszúink is vannak, de a kései szüret vagy szamorodni is megtalálható a kínálatunkban. Most inkább a késeiről a szamorodni jellegre tértünk át azért, mert külföldön nagy keletje van a terméknek és az üvegnek is.
A nagy versenyekre az ember ugye a legjobbját küldi be. Arra büszkék vagyunk, hogy „az alacsonyabb osztályú” boraink is nagyon magas pontszámot kaptak. Például az amerikai Wine Spectatorban nincs 89 pont alatti borunk. A 89 és 93 között pontozottak inkább kései szüretelésű, vagy 3- 5 puttonyos aszúk. Efelett már csak a 6 puttonyos aszúink vannak, de ez természetes. Egy kései szüretből nehéz akkora bort csinálni, mint amilyen egy 6 puttonyos aszú lehet.

Kik szeretik a Tokajit?
- Erre nehéz válaszolni mert mi kereskedőkkel vagyunk kapcsolatban. Elviszik tőlünk a bort és ők terítik, tehát tudományosan ezt nem tudom megválaszolni. Sok bort adunk az éttermeknek, ez nagyon fontos, szinte ez a kulcs az egészhez. Mert az emberek úgy ismerik meg a Tokajit, hogy egy pohárral isznak belőle. Csodálják, megszeretik majd elmennek a borkereskedésekbe és vásárolnak belőle. Mi Angliában sok borszaküzletben ott vagyunk, a multiknál, a bevásárlóközpontokban azonban nem. Az nem ez a piac. De a londoni Harrodsban majdnem az egyetlen magyar bor a mi 6 puttonyos aszúnk. Efelé már nem lehet kerülni, mert a Harrods a legjobb a világon.

Ha az éttermeket nézzük és a borvidék kínálatát, akkor ön mit lát?
- Itt nagy változást tapasztalok az elmúlt 10-15 évben. Amikor annak idején, amikor elkezdtünk a borászattal dolgozni megkörnyékeztük egy étterem sommelierjét. Akkor ő azt mondta: „Tokaji? Már van egy Tokajink. Köszönöm nem kérek belőle”. Azóta már más a helyzet, az étterem, aki ad magára több tokaji pincészet borait is tartja.

Ön ritkábban van Magyarországon, nem itthon él. De sok időt tölt itt, találkozik a fiatal borászokkal? Milyennek látja őket, a munkájukat?
- Nagyon nagy szükség van rájuk, igaz a mondás: övék a jövő. Új technológiákkal és ötletekkel állnak elő, ami természetes és fontos. Mert annak ellenére, hogy Tokaj-Hegyalján van egy ötszáz éves hagyomány az nem jelenti azt, hogy újításokra nincs lehetőség. Csak figyelembe kell venni és tisztelni azt, amit 500 éve kitaláltak itt. Nem szabad a hagyományt kidobni és újat teremteni. A kettőt kell ötvözni, ez az egyetlen járható út.

 

Iratkozz fel Tokaj-Hegyalja legfrissebb híreiért
fashion4
fashion4
fashion4

Sajtóközlemény: Tokaj Város Önkormányzata

A Tokaj Város Önkormányzata által vezetett konzorcium 2017 márciusában nyújtotta be pályázatát az EFOP-1.5.3-16 „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek” című felhívásra. Az EFOP-1.5.3-16-2017-00038 számú, „Humán szolgáltatások fejlesztése a Tokaj – Sárospatak térségben” című támogatási kérelem bruttó 499 925 724 Ft támogatásban részesült, a támogatás formája 100 % vissza nem térítendő támogatás. A forrást az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Bemutatták az idei Tarcal Bort

Másodszorra is elkészült a Tarcal Bor. A furmint-hárslevelű házasításból készített településbor „alapanyagát” tíz pincészet adta össze.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Több mint 50 millió forintnyi bor kalapács alatt

Huszonnégy termelő harminchárom borára lehet licitálni április 21-én, szombaton Tokajban. Az össz kikiáltási ár meghaladja az ötven millió forintot.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Szabadtéri színpad épül Sátoraljaújhelyen

Szabadtéri színpad és szabadidőpark is épül a sátoraljaújhelyi Ungvári pincerendszernél. A „zempléni fővárosban” közösségi, szabadidős tevékenységeknek helyt adó rendezvénytér, vásártér, szabadidő park funkcionális egységei valósulnak meg.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

„Világszínvonalút kell csinálni” – interjú Héjj Dáviddal

Több fejlesztés is indul a tavasszal Tokaj-Hegyalján. A névadó településen elkezdődik sétáló utca rekonstrukciója és a szigeten is építkezni fognak hamarosan. Közben pedig az itt élők is lehetőséget kapnak – egyebek mellett ezekről szólt Héjj Dávid, a Tokaji Borvidéki Fejlesztési Tanács elnöke lapunknak adott interjújában.

 

Címkék: