2016. 03. 10.Hegyalja.info itt: Hírek
 
 

Minőségi megújulás Tokajban

Célzottan támogatják a borvidéket

A 27 hegyaljai település integrált fejlesztése az elsődleges cél Tokaj-Hegyalján. Erről Héjj Dávid a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács elnöke beszélt a Borjog és Bormarketing 2016 konferencián Budapesten.

Az elnök előadásában kiemelte, hogy fontos a helyben élők életkörülményeinek javítása, élhetőbb borvidék megteremtése, illetve szociális, gazdasági háttér kialakítása a biztos megélhetés érdekében. Azt mondta, a cél, hogy Tokaj-Hegyalja ne csak a minőségi borról szóljon, hanem a minőségi gasztronómiáról, kulturális programokról.
Héjj Dávid fontosnak nevezte meg a Hegyalján élők egészségügyi állapotának a javítása mellett az oktatás fejlesztését is, erre a területre uniós forrásokból is komoly összeget szánna a kormányzat. Hozzátette, a Kormány 6,7 milliárd forinttal támogatja az borvidék infrastruktúrájának fejlesztését, amin keresztül akár a legkisebb birtokoknak is meglesznek a feltételei minőségi bortermeléshez.
A fejlesztési tanács elnöke a turizmus fellendítését is fontosnak tartja, amihez szerinte az utak, dűlőutak felújítására, kerékpárút kiépítésére és szálláshelyek létrehozására van szükség.

 

Iratkozz fel Tokaj-Hegyalja legfrissebb híreiért
fashion4
fashion4
fashion4

Sajtóközlemény: Tokaj Város Önkormányzata

A Tokaj Város Önkormányzata által vezetett konzorcium 2017 márciusában nyújtotta be pályázatát az EFOP-1.5.3-16 „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek” című felhívásra. Az EFOP-1.5.3-16-2017-00038 számú, „Humán szolgáltatások fejlesztése a Tokaj – Sárospatak térségben” című támogatási kérelem bruttó 499 925 724 Ft támogatásban részesült, a támogatás formája 100 % vissza nem térítendő támogatás. A forrást az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Bemutatták az idei Tarcal Bort

Másodszorra is elkészült a Tarcal Bor. A furmint-hárslevelű házasításból készített településbor „alapanyagát” tíz pincészet adta össze.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Több mint 50 millió forintnyi bor kalapács alatt

Huszonnégy termelő harminchárom borára lehet licitálni április 21-én, szombaton Tokajban. Az össz kikiáltási ár meghaladja az ötven millió forintot.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Szabadtéri színpad épül Sátoraljaújhelyen

Szabadtéri színpad és szabadidőpark is épül a sátoraljaújhelyi Ungvári pincerendszernél. A „zempléni fővárosban” közösségi, szabadidős tevékenységeknek helyt adó rendezvénytér, vásártér, szabadidő park funkcionális egységei valósulnak meg.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

„Világszínvonalút kell csinálni” – interjú Héjj Dáviddal

Több fejlesztés is indul a tavasszal Tokaj-Hegyalján. A névadó településen elkezdődik sétáló utca rekonstrukciója és a szigeten is építkezni fognak hamarosan. Közben pedig az itt élők is lehetőséget kapnak – egyebek mellett ezekről szólt Héjj Dávid, a Tokaji Borvidéki Fejlesztési Tanács elnöke lapunknak adott interjújában.

 

Címkék: