2016. 01. 23.Hegyalja.info itt: Hírek
 
 

A jó termés reményében boroztak

Szőlőszentelés Vince -napján Tokajban

Ötödször tartottak szőlő- és borszentelést Tokajban a Szerelmi Pincesoron. A hagyományos év eleji program részeként a történelmi egyházak képviselői a Hétszőlő birtokán szentelték és áldották meg a szőlőtőkét valamint a bort.

A program -az Európai Borlovagrend Tokaji Régiójának tagjai felvezetésével- a résztvevők közösen vonultak fel a Tokaj Hétszőlő birtokára, ahol az evangélikus, a református, a római- és a görögkatolikus egyházak helyi vezetői áldották és szentelték meg a szőlőt valamit az ott elhelyezet borokat.

A hagyomány szerint ilyenkor sok bort kell inni a jó termés reményében, erre Tokajban a lehetőség adott volt. Négy pincészet (a Benkő Borház, az Erdős-, a Péter- és a Soltész Pince) fogadta a vendégeket, akik a -10 fok körüli hőmérséklet miatt ott töltötték a délelőtt hátralévő részét.

Aki mégis dacolt a hideggel az sem unatkozott, a debreceni Kuckó Művésztanya előadásában rövid utcaszínházi jeleneteteket mutattak be a résztvevőknek, a Hotel Kelep séfjei pedig disznótoros ételekkel (hurka, kolbász, hagymásvér, toroskáposzta és sült húsok) készültek.

 

Iratkozz fel Tokaj-Hegyalja legfrissebb híreiért
fashion4
fashion4
fashion4

Sajtóközlemény: Tokaj Város Önkormányzata

A Tokaj Város Önkormányzata által vezetett konzorcium 2017 márciusában nyújtotta be pályázatát az EFOP-1.5.3-16 „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek” című felhívásra. Az EFOP-1.5.3-16-2017-00038 számú, „Humán szolgáltatások fejlesztése a Tokaj – Sárospatak térségben” című támogatási kérelem bruttó 499 925 724 Ft támogatásban részesült, a támogatás formája 100 % vissza nem térítendő támogatás. A forrást az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Bemutatták az idei Tarcal Bort

Másodszorra is elkészült a Tarcal Bor. A furmint-hárslevelű házasításból készített településbor „alapanyagát” tíz pincészet adta össze.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Több mint 50 millió forintnyi bor kalapács alatt

Huszonnégy termelő harminchárom borára lehet licitálni április 21-én, szombaton Tokajban. Az össz kikiáltási ár meghaladja az ötven millió forintot.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

Szabadtéri színpad épül Sátoraljaújhelyen

Szabadtéri színpad és szabadidőpark is épül a sátoraljaújhelyi Ungvári pincerendszernél. A „zempléni fővárosban” közösségi, szabadidős tevékenységeknek helyt adó rendezvénytér, vásártér, szabadidő park funkcionális egységei valósulnak meg.

 

Címkék:


fashion4
fashion4
fashion4

„Világszínvonalút kell csinálni” – interjú Héjj Dáviddal

Több fejlesztés is indul a tavasszal Tokaj-Hegyalján. A névadó településen elkezdődik sétáló utca rekonstrukciója és a szigeten is építkezni fognak hamarosan. Közben pedig az itt élők is lehetőséget kapnak – egyebek mellett ezekről szólt Héjj Dávid, a Tokaji Borvidéki Fejlesztési Tanács elnöke lapunknak adott interjújában.

 

Címkék: